VISSZATÉRNEK A KORÁBBI ÉVEKBEN MEGSZOKOTT SZÜRETI IDŐPONTOK

Létrehozás: 08/18/2020 - 17:54
Nyomtatóbarát változatSend by emailPDF version
Minden évben a Csabagyöngyével kezdődik Magyarországon és Európa szerte a szüret.

 

Idén a legkorábban érő szőlőfajta 1-2 héttel később érik be, mint az elmúlt két évben, így a mögöttünk álló extrém korai évek után visszatértünk a „megszokott” érési időpontokhoz. Már hagyománnyá vált, hogy a Csabagyöngyéből készül az első újbor, amely már szeptemberben elérhető lesz a boltok polcain. Európában elsőként a Varga Pincészet kezdte meg a Csabagyöngye szőlő szüretelését a Balaton déli partján. Már hagyománynak számít, hogy minden évben Ordacsehiben indul a szüret.

Az idei évjárat sok szempontból nehezen indult. A májusi lehűlés, amely a sok éves átlagnál 2℃-kal hűvösebb havi középhőmérsékletet eredményezett, eleve késleltette a fakadást és a fürtmegnyúlást. A Csabagyöngyénél a virágzás is némileg elhúzódott. Ezt követően egy hosszú szárazabb időszak következett.  A július elején megérkező csapadék és a sok éves átlagnál jóval több napsütéses óraszám végül kedvezett a bogyók növekedésének, valamint a fürtök beérésének. Mennyiség szempontjából közepes, míg minőség szempontjából szép évjáratot zárhatunk ennél a fajtánál.

Az Ordacsehiben szüretelt mennyiség idén várhatóan 90 000 kg lesz, melyet 5 hektárról vásárol meg a Varga Pincészet. A Csabagyöngyéből készült bor üde, friss, gyümölcsös. A fajtára jellemző, hogy a szőlő eredeti íze az erjedés után is meghatározó marad. Kiváló fröccs alapanyag, de önmagában fogyasztva is élmény a kóstolása. 


 A Varga Pincészet Kft. 1993-ban alakult, 200 hektár szőlőültetvényük van országszerte, ebből 125 hektár Badacsony környékén, 20 hektár Balatonaligán, 55 az Egri borvidéken. A feldolgozóüzemek a Badacsonyi és Egri borvidékeken vannak. A pincészet 2019-as árbevétele megközelítette az 5,8 milliárd forintot, az alkalmazottak száma 191 fő. Több mint egy évtizede a Varga Pincészet értékesíti hazánkban a legtöbb palackos bort, ami 2019-ben 14 millió volt. Boraik megvásárolhatók szinte az összes üzletláncban.

Díjak, elismerések: A Varga Pincészet fennállása óta tavaly érte el legnagyobb sikereit rangos külföldi versenyeken; a berlini Wine Trophy-ról 6 aranyérmet, a párizsi Vinalies Internationales-ről 3 aranyérmet, a brüsszeli Monde Selection 2 nagy arany és 1 aranyérmet, a neustadti Mundus Vini- ről 4, összesen 16 aranyérmet hozhattak haza.

2018-ban az Országos Borverseny legjobb fehérbora díjat nyerte az Aranymetszés Friss Olaszrizling. 2017-ben szintén rangos nemzetközi megmérettetéseken (Challenge International du Vin, Grand International Wine Award MUNDUS VINI, International Wine and Spirit Competition, Sélections Mondiales des Vins Canada, Vinalies Internationales), illetve hazai borászati versenyen (VinAgora) összesen 6 arany, 4 ezüstérmet vehettek át. A Vinagorán az Aranymetszés Olaszrizling nyerte el a legjobb fajtabor címet. A bordeaux-i borversenyen öt éve nem fordult elő, hogy magyar pincészet három aranyérmet nyerjen. A Greennovációs díj, 2016: „Önálló betétdíjas borforgalmazási rendszer kiépítése” című pályázata az Újrahasznosítás kategórián belül lett első. A pincészet palackja prémium, költséghatékony és környezetbarát kiszerelés, egyedi logóval és saját, jó minőségű rekesszel rendelkezik, a visszaváltást pedig maga a pincészet garantálja."(forrás: greennovacio.hu) 

Színes: 

A szerzőről

Melano
A Melano Közéleti és Kulturális Magazin célja, hogy kiszolgálja a Közép-Európa országainak kulturális és közéleti történései iránt érdeklődő olvasókat. A Melano.hu tematikájában elsősorban a Visegrádi-négyek közös ügyeire, zenei, filmművészeti, irodalmi és egyéb művészeti eseményeire koncentrál.