A lengyel miniszterelnök gratulált elsőként Orbán Viktornak

Létrehozás: 04/05/2022 - 09:29
Nyomtatóbarát változatSend by emailPDF version
Hatalmas győzelmet arattunk - mondta Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke vasárnap késő este a kormánypártok budapesti eredményváró rendezvényén.

A kormányfő a Bálna rendezvényközpont előtt felállított színpadon - nem sokkal 23 óra előtt mondott - beszédében úgy fogalmazott: "hatalmas győzelmet arattunk, akkorát, hogy még a Holdról is látszik, de Brüsszelből egészen biztosan". "Egész jól nézünk ki, egyre jobban nézünk ki, talán még sohasem néztük ki olyan jól, mint ma este" - mondta a miniszterelnök, akinek beszédét az összegyűlt szimpatizánsok többször is Viktor-Viktor és Ria-ria Hungária felkiáltásokkal szakították félbe. A nemzeti színekben kivilágított Bálna előtt Orbán Viktor mindenkinek megköszönte azt munkát, amit beletett a győzelembe. Ez jó mulatság, férfimunka volt, jó volt veletek harcolni - üzente, hozzátéve, hogy köszöni a jókívánságokat, az üdvözleteket, a hátbaveregetéseket, a bátorításokat, a munkaórákat és az értük mondott imákat is.

Külön köszöntötte a kormánypártokra "határon túlról figyelő magyarokat". Köszönjük, hogy segítettek, mert így mi is kaptunk egy esély, hogy  segíthessünk nekik - tette hozzá. A kárpátaljai magyaroknak Orbán Viktor azt üzente: tartsanak ki, ne féljenek, az anyaország velük van. Köszönetet mondott a magyar választópolgároknak, akinek azt üzente: mindent megtesznek annak érdekében, hogy megszolgálják a bizalmat, amit ma este tőlük kaptak. "Tudjuk, hogy szerénység a legfontosabb, minél nagyobb a győzelem, annál nagyobb szerénységre van szükség, és valljuk be, hogy ma este van is mire szerénynek lennünk" - hangoztatta.Köszönetet mondott a kormánypártok 100 ezer önkéntesének. Őket úgy jellemezte: nem robotok, nem zsoldosok, hanem önkéntesek, akik szeretik a hazájukat, és ezért hajlandóak voltak vállalni a kockázatot és nehéz munkát.

Azt is megjegyezte: ez nem az "okoskodás ideje", hanem a "boldogság estéje". A választás eredményét úgy értékelte: akkor nyertek a legjobban, amikor mindenki összeállt ellenük. Pártszövetségének győzelméről azt mondta: óriási nemzetközi erőközpontok és szervezetek mozdultak meg velük szemben. Nekik azt üzente: kidobott pénz volt minden fillér, amit a magyarországi baloldalnak adtak. Úgy fogalmazott: "a magyar baloldal volt Gyuri bácsi életének legrosszabb befektetése. Tizenkét éve csak viszi a pénzt" - utalt Soros Györgyre a Fidesz elnöke. A Fidesz-KDNP szerinte a győzelem minden lehetőségét kimerítette. "Már mindenhogyan nyertünk" - mondta és elsorolta: 2010-ben a régi kétfordulós választási rendszerben is nyert a pártszövetség, 2014-ben az önállóan induló ellenzéki pártokkal szemben is nyert, 2018-ban a részlegesen összefogott ellenzékkel szemben, valamint idén a teljes összefogással szemben. Kijelentette: hiába a taktika, a cselszövés, a ravaszkodás, a végén mindig a szív győz. "Magyarország ma esti győzelme a szív győzelme" - fogalmazott, hozzátéve: azért nyertek, mert van egy közös szenvedélyük, amit úgy hívnak: Magyarország.

Nem engedtük, hogy a kudarcos múlt visszatérjen, megvédtük Magyarország függetlenségét és szabadságát, megvédtük Magyarország békéjét és biztonságát - jelentette ki Orbán Viktor. Hozzátette: bár az eredmények még nem ismertek, reméli, hogy megvédték a gyermekeiket és a családjainkat. A kormányfő kiemelte: ennyi ellenfelük még sosem volt. Ide sorolta "a nemzetközi baloldalt körös-körül", a "brüsszeli bürokratákat", a "Soros-birodalom minden pénzét és szervezetét", a "nemzetközi fősodratú médiát", majd megjegyezte: "és a végén még az ukrán elnök is".  

Hiába a rengeteg pénz és a rengeteg túlerő, ha összefogunk nem lehet bennünket megállítani - mondta és felidézte, hogy az október 23-i Békemeneten "mondtuk el együtt: nincs annyi pénz, ami megállíthatna bennünket őket és ha összefognak a legvastagabb falon is át fogunk menni". Kitért arra is, "a világban nem csak ellenfeleink, barátaink is vannak, ők is mindent megtettek a győzelemért". Jó szívvel gondolunk az amerikai barátainkra, a lengyelekre, az olaszokra, a spanyolokra, a szerbekre, a szlovákokra és az osztrákokra is - mondta, hozzátéve: ezt a győzelmet nekik is ajánljuk, ez az ő győzelmük is. A kormányfő kiemelte: az egész világ láthatta ma este itt Budapesten, hogy a kereszténydemokrata politika, a konzervatív polgári politika és a hazafias politika győzött.

Üzenjük Európának: ez nem a múlt, ez a jövő, ez lesz a mi közös európai jövőnk - fogalmazott, hozzátéve: az egész világ láthatta, hogy a magyarok szeretik a hazájukat.
"Mi akik ma győztünk, azt vállaljuk, számunkra mindig Magyarország lesz az első" - emelte ki Orbán Viktor. A Jóisten mindannyiunk felett, Magyarország mindenekelőtt, hajrá Magyarország, hajrá magyarok! - zárta beszédét a kormányfő, majd a pulpituson jelenlévőkkel együtt a rendezvényközpont előtt összegyűltek elénekelték a Kossuth-nótát. 

Morawieczki gratulált először

Felhívta Orbán Viktor miniszterelnököt, a Fidesz elnökét hétfőn Benjamin Netanjahu korábbi izraeli kormányfő, és gratulált a Fidesz nagyarányú, kétharmados választási győzelméhez - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke. Az első gratuláló, még a választás éjszakáján, Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök volt - tette hozzá. Li Ko-csiang kínai miniszterelnök és Vlagyimir Putyin orosz államfő táviratban, Narendra Modi indiai miniszterelnök a twitteren, Karl Nehammer osztrák kancellár, Alekszandar Vucsics szerb elnök, Andrej Plenkovics horvát miniszterelnök, Petr Fiala cseh miniszterelnök, Eduard Heger szlovák miniszterelnök telefonon fejezte ki gratulációját Orbán Viktornak.

Edi Rama albán miniszterelnök, Janez Jansa szlovén miniszterelnök, Milorad Dodik a Bosznia-Hercegovinai államelnökség szerb tagja, Zoran Milanovics horvát elnök valamint Milos Zeman cseh elnök nyilatkozatban gratulált, Marine Le Pen francia elnökjelölt, Santiago Abascal, a spanyol jobboldali VOX párt elnöke és Matteo Salvini, az olasz Liga vezetője pedig facebookon fejezte ki elismerését a Fidesz győzelme után - mondta Havasi Bertalan.

A magyar nép támogatását élvezi

"A magyar nép támogat téged, mert tudatosítja, hogy mindig a magyar érdekeket helyezed az első helyre, és hazád szolgálata számodra küldetés" - írta Milos Zeman cseh államfő az Orbán Viktor magyar kormányfőnek írott gratuláló táviratában hétfőn. A cseh államfő hangsúlyozta, hogy a cseh-magyar kapcsolatok kitűnőek, jól fejlődik az együttműködés az Európai Unióban és a NATO-ban. A V4-es együttműködést szerinte kiemelten kell kezelni. "Meggyőződésem, hogy Közép-Európa nagy lehetőségekkel rendelkezik mind a kölcsönös, mind a nemzetközi együttműködés terén" - szögezte le Milos Zeman, s kifejezte reményét, hogy jövő márciusban lejáró mandátuma végéig még találkozni tud Orbán Viktorral.

Petr Fiala, cseh miniszterelnök levélben gratulált Orbán Viktor magyar kormányfőnek a választási győzelméhez, majd a CTK hírügynökségnek nyilatkozva azt mondta: "Európának egységesen ki kell állnia Ukrajna mellett, amelynek területén Oroszország háborús bűncselekményeket követ el". Fiala kifejtette, bízik abban, hogy Magyarország a parlamenti választások után aktívabban bekapcsolódik az Ukrajna elleni orosz háború okozta helyzet megoldásába. Andrej Babis volt miniszterelnök kijelentette: Orbán Viktor bebizonyította, hogy egyike az Európai Unió legtapasztaltabb politikusainak.

Ivan Bartos, kormányfőhelyettes, regionális fejlesztési miniszter, a Kalózpárt elnöke a Twitteren megjelent bejegyzésében bírálta Orbán Viktort, mert szerinte arra alapozta a kampányát, hogy nem bántja meg a Kremlt, valamint terjesztette az ukrán vezetés elleni orosz propagandát. Markéta Pekarová Adamová, a cseh képviselőház, valamint a TOP 09 párt elnöke szerint a magyar választások egyik következményeként legalábbis egy időre vissza kellene fogni a visegrádi együttműködést.

Brüsszelnek tiszteletben kell tartania a magyar választók akaratát Giorgia Meloni, a jobboldali Olasz Testvérek (FdI) párt elnöke szerint. Giorgia Meloni gratulált Orbán Viktornak a "rendkívüli győzelemhez". Az Olasz Testvérek elnöke kijelentette, a magyar kormányfő "legyőzéséhez nem volt elegendő a teljes baloldal és az - érdekes módon ez alkalommal szalonképesnek tartott - szélsőjobb összevissza választási csődülete. Éveken át támadták a határokat és a családot védő politikája miatt, de senki sem mondott (Orbán Viktornak) köszönetet az utóbbi hetekben befogadott több százezer ukrán menekültért. Magyarország a NATO és az EU tagja, és tiszteletben tartja a vállalt kötelezettségeket." Az Ansa hírügynökség jelentése szerint Giorgia Meloni hozzátette: ha Európa újra akarja éleszteni a magyarok érdeklődését a közös ügyek iránt, "Brüsszelnek mindenekelőtt tiszteletben kell tartania az akaratukat, amely egyértelműnek bizonyult".

 

A szerzőről

Melano
A Melano Közéleti és Kulturális Magazin célja, hogy kiszolgálja a Közép-Európa országainak kulturális és közéleti történései iránt érdeklődő olvasókat. A Melano.hu tematikájában elsősorban a Visegrádi-négyek közös ügyeire, zenei, filmművészeti, irodalmi és egyéb művészeti eseményeire koncentrál.