Bíróság elé kerülhet a volt cseh miniszterelnök

Létrehozás: 06/20/2016 - 18:50
Nyomtatóbarát változatSend by emailPDF version
Korrupció vádjával rövidesen bírósági eljárás indul Petr Necas volt cseh polgári demokrata miniszterelnök ellen.

 

A Hospodárské Noviny című cseh politikai és gazdasági napilap hétfőn azt írta, hogy Rostislav Bajgar államügyész a vádiratot már elkészítette és közölte, hogy napokon belül a bíróság elé viszi az ügyet. Petr Necast azzal vádolja az államügyészség, hogy 2012 őszén kormányfőként rábírta az általa vezetett Polgári Demokratikus Párt (ODS) három parlamenti képviselőjét, hogy mondjanak le mandátumukról, és ezzel tegyék lehetővé az áfa megemelését, amelyet a jobboldali kabinet szorgalmazott.

A kormányfő az áfaemelést ellenző három képviselőnek, akikkel a pártnak már korábban is több vitája volt, megígérte: ha lemondanak mandátumokról, és átadják helyüket az áfaemelést támogató három másik politikusnak, akkor jólfizető helyeket biztosítanak nekik az állam által ellenőrzött cégekben. Necas az évek óta húzódó ügyben nem nyilatkozik. Ügyvédje Josef Lzicar újságíróknak azt mondta: ügyfele nem érzi magát bűnösnek, a neki tulajdonított döntéseket nem ő hozta.A három volt képviselő közül a parlamentből való távozása után Marek Snajdr az állami kőolajtartalékokkal gazdálkodó Cepro, Ivan Fuksa pedig a prágai repülőteret is működtető Cesky Aeroholding menedzsmentjének a tagja lett, míg Petr Tluchor nem kapott ugyan hasonló posztot, de ajánlására barátját, Libor Antostot beválasztották a Ceské Dráhy vasúttársaság vezetésébe.

A három képviselő ellen is büntetőeljárást indítottak, néhány hétre börtönbe is kerültek, de képviselői mentességük következtében végül is a bíróság mindhármukat felmentette a vád alól. Petr Necas jobboldali koalíciós kormánya 2013 nyarán lemondásra kényszerült, miután a cseh korrupcióellenes rendőrség razziát tartott a kormányhivatalban, és korrupció gyanújával Necas akkori kabinetvezetője Jana Nagyová - ma a volt kormányfő felesége - szintén rendőri őrizetbe került. Nagyová-Necasová ellen máig több eljárás van folyamatban. A 2013 őszén megtartott, előre hozott parlamenti választást a Cseh Szociáldemokrata Párt nyerte meg, és Bohuslav Sobotka alakított koalíciós kormányt.

Forrás: MTI

 

Visegrádiak: 

A szerzőről

Melano
A Melano Közéleti és Kulturális Magazin célja, hogy kiszolgálja a Közép-Európa országainak kulturális és közéleti történései iránt érdeklődő olvasókat. A Melano.hu tematikájában elsősorban a Visegrádi-négyek közös ügyeire, zenei, filmművészeti, irodalmi és egyéb művészeti eseményeire koncentrál.