Az elmúlt években megváltozott a dízelmotorok megítélése, aminek hatására komoly változásokra kényszerült az autóipar. A zöld átállásnak meghajoló cégek mellett akadnak, akik nem mondanak le erről a konstrukcióról, ezeknek a gyártóknak a tiszta dízelmotor az egyik nagy reménysége. Az európai szabályozások és a környezetvédelmi megfontolások következtében főként az elektromos autók, illetve a hibridek kerültek a vásárlók kedvencei közé, de a változások ellenére is akadnak országok, egyebek mellett Magyarország is, ahol nemhogy csökkent, hanem éppen ellenkezőleg, emelkedett a dízeles autók iránti elköteleződés, miközben növekedett a vásárlási kedv is. Autó eladása és vásárlása esetén egy kis segítséget itt találunk: www.carvertical.com/hu. Az alábbiakban néhány olyan autóról lesz szó, ami magyarázatot ad erre a jelenségre.
Az átalakuló piacot főként a nagy német gyártók uralják, a vásárlók kegyeiért folytatott versenyben pedig olyan autókkal indulnak, amikkel valóban mindent megtesznek, hogy megfeleljenek az új elvárásoknak a károsanyag-kibocsátás és a teljesítményt terén egyaránt. Az alábbi lista szereplői is ezek közé tartoznak, olyan három évnél nem régebben bemutatkozott dízelmotoros autók, amik magas árkategóriájúak ugyan, de a gyártótól megvásárolható, nem limitált szériás gépek.
A felsőkategóriás Porche Panamera 4S nem hiányozhat erről a listáról, ugyan nem dönt rekordokat, de a 4,3 másodperces nulláról száz km/h-ra való gyorsulás így is olyan teljesítmény, amiről meg kell emlékeznünk a dízelek közötti versenyben, hiszen ebben a kategóriában ez kiemelkedő. Maximális sebessége 295 km/h, a belső kialakítása egy luxuskabin érzetét kelti, az állóhelyzetből gyorsulás pedig szinte egy űrutazássá alakítja a kocsikázást.
Az Audi gázolajos autói közül az újabb verziójú S4 nyújt olyan teljesítményt, ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nulláról száz kilométerre 4,7 másodperc alatt gyorsul, a sportos típus nem kérkedik képességeivel, a belső tér kialakítása is inkább a tágasság és kényelem érzetére fókuszál, mintsem a sportosságéra. Egy ilyen felsorolásban a BMW olyan csúcsdízelje is főszerepért kiált, mint az M340d, hiszen a 340 lóerő és a 700 Nm forgatónyomatéka mellett még más becsülendő értékekkel is rendelkezik, amilyen az álló helyzetből 4,4 másodperc alatt száz kilométeres sebességre való gyorsulás. A BMW hathengeres dízelmotorjai már-már feledhetetlennek számítanak a gázolajos autók között, ilyen búgatja csendesen a BMW 435d xDrive-ot is. A kényelmes és élményszerű vezetést biztosító sportos, mégis komfortos típus 4,7 másodperc alatt gyorsul száz kilométeres sebességre. A V8-as dízelmotorral rendelkező Audi Q8 a maga kategóriájában, azaz az igazi óriások között a leggyorsabbik, ami elegendő volt ahhoz, hogy a mi listánkban is kivívjon magának egy helyet. A 8 hengeres motorral 435 lóerőt tudunk kisajtolni az autóból, de a 900 Nm-es forgatónyomatéka is elképesztő ennek a 4,8 másodperc alatt 100 km/h-ra gyorsuló Audinak.
Ugyan ezekhez az autókhoz komolyan a zsebünkbe kell nyúlni, de az előbbi számok magukért beszélnek. Ha viszont biztosra akarunk menni a vásárláskor, akkor a myfreevin.com nagy segítséget nyújthat abban, hogy ne hibázzunk egy ilyen kaliberű döntéskor. A jármű vásárlásakor biztonságunk érdekében érdemes az autót leinformálni, hiszen ez nem csak az eredetét és paramétereit segít pontosan megismerni, de az esetleges későbbi szervizeléseket, alkatrész beszerzéseket is lényegesen leegyszerűsítheti számunkra.