Kórházon kívül is küzdeni kell a rákkal

Létrehozás: 05/28/2018 - 08:23
Nyomtatóbarát változatSend by emailPDF version
Egyre többen vehetik fel eséllyel a küzdelmet a rákkal, ám ehhez a kórházak falain kívül is segíteni kell a betegeket – hangzott el a Magyar Uroonkológusok Társaságának budapesti kongresszusi megnyitóján.

 

A konferencián a veserák, a húgyhólyagrák, a prosztatarák és a hererák mai kezelési lehetőségei kerülnek napirendre. A rendezvényhez kapcsolódva orvosok és érintett daganatos betegek fogtak össze, hogy közösen hívják fel a figyelmet a rák elleni küzdelem mindennapi teendőire is. Onkológusok, urológusok, gyógytornászok, gyógyult és ma is rákkal küzdő betegek közösen vettek részt azon a megmozduláson, amelyen a Magyar Uroonkológusok Társaságának konferenciájához kapcsolódva a rákbetegek kórházi falakon túli küzdelmére hívták fel a figyelmet a Margit-szigeten.

"Minden betegnek a lehető leghamarabb hozzá kell jutnia a legkorszerűbb kezeléshez, ez a túlélés kulcsa, ám ez csak az első lépés. A betegeknek segíteni kell abban is, hogy mit tehetnek önmagukért. A rendszeres mozgás például bizonyítottan javítja az életkilátásokat, de nem elég, ha ezt csak mi, civilek mondjuk, meg kell nyernünk az orvosokat is, hogy betegről-betegre segítsenek ennek tudatosításában" – fogalmazott Kalotay Gábor, a Gyógyulj Velünk Egyesület prosztatarákból gyógyult elnöke.

"Tudjuk, hogy kevés az idő a rendeléseken, de egy-két bátorító, hiteles mondattal sok beteget terelhet a kezelőorvosa afelé, hogy megkeressen gyógytornászt, elkezdjen mozogni. Sokkal több betegtársnak segíthetnénk országszerte, ha a kezelőorvosok ajánlanák a pácienseiknek a sok-sok tapasztalattal bíró helyi betegszervezetek megkeresését. Szeretnénk, hogy ebben nagyobb számban legyenek az orvosok a partnereink" – szögezte le Rozványi Balázs, a Magyar Rákellenes Liga hererákból meggyógyult elnöke.

"Negyven százalékkal magasabb túlélési esélyei vannak azoknak a prosztatarákos betegeknek, akik rendszeresen mozognak. Nincs olyan gyógyszer, vitamin vagy csodaszer, amivel ennyit javíthatnak az esélyeiken önmaguk a betegek: a mozgás maga a csodaszer" – támasztotta alá a fentieket prof. dr. Nyirády Péter, a Magyar Uroonkológusok Társaságának elnöke. A Semmelweis Egyetem Urológiai Klinikájának igazgatója e kutatási eredményekkel indokolja azt is, hogy az orvostársaság miért állt a prosztatadaganatos betegek számára 10 Ezer Lépés Program néven meghirdetett életmódprogram mellé. A 10 Ezer Lépés Program révén onkológusok, urológusok, gyógytornászok és betegszervezetek fogtak össze, hogy kiadványokkal, videókkal, továbbképzésekkel, mozgásprogramokkal segítsék a prosztatarákos férfiakat a rendszeres mozgásban. A Janssen által támogatott országos program minden érintett számára ingyenes.

Az orvostársaság kétnapos konferenciáján négy uroonkológiai daganattípus kezelési lehetőségeit tárgyalják: a szakorvosok megismerik és megvitatják a prosztatarák, a veserák, a húgyhólyagrák és a hererák terápiás újdonságait. Önálló szekciót szerveznek a szakdolgozóknak is, ahol a daganatos betegek korszerű ápolása kerül a fókuszba.

Színes: 

A szerzőről

Melano
A Melano Közéleti és Kulturális Magazin célja, hogy kiszolgálja a Közép-Európa országainak kulturális és közéleti történései iránt érdeklődő olvasókat. A Melano.hu tematikájában elsősorban a Visegrádi-négyek közös ügyeire, zenei, filmművészeti, irodalmi és egyéb művészeti eseményeire koncentrál.