Közösen fesztiválozunk a szlovákokkal

Létrehozás: 03/06/2020 - 23:57
Nyomtatóbarát változatSend by emailPDF version
Idén útjára indul a FEBO fesztivál, ami egy egyedülálló kezdeményezés, hiszen a szlovák-magyar régiókat köti össze.

 

Az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatásából megvalósuló fesztiválsorozat ingyenes kulturális programokon keresztül erősíti a szlovák-magyar határ menti régiók turisztikai vonzerejét és a régiók közti partnerkapcsolatot. Az igényes zenei koncertekre épülő eseménysorozat állomásai: Eger, Mosonmagyaróvár, Nagymaros, Kisvárda, Dunaszerdahely (Dunajská Streda), Nagymegyer (Velky Meder), Komárom (Komarno) és Fűr (Rúban).

Összesen nyolc helyszínen valósul meg a FEBO kétnapos fesztivál. Az első napon helyi partnerekhez kitelepülve zenés és tematikus gasztronómiai programmal, a következő napon pedig a városközpontban egész napos rendezvénnyel, koncertekkel és egyéb kulturális élményekkel várják a látogatókat. A fesztivál szervezői kiemelt figyelmet fordítanak a lokális értékek - a helyi gasztronómia, borászat, népművészet és a természeti kincsek – bemutatására, valamint a régió magyar és szlovák turistái számára egyaránt vonzó programjainak népszerűsítésére. 

Igazi nagyágyúk szórakoztatják majd a közönséget szombaton. Kora délután Mihályi Réka, Fonogram díjas énekes Masni és Pocó gyerekműsorát láthatjuk; később pedig helyszínenként eltérően a Tóth Vera Quartett, Wolf Kati, a Group’n’Swing és Éliás Gyula fergeteges koncertjein bulizhatunk egy nagyot. A sztárelőadók mellett lesz helyi borok és pálinkák versenye; kézműves ékszerek és kiegészítők divatbemutatója; valamint az ott élő óvodások és tánccsoportok előadása… Az igényes koncertfelhozatalból a pénteki napon sem lesz hiány. Többek között szerepelni fog Urbán Orsi és a latin zene helytartója Révész Richárd; Szakonyi Milán ének és gitárművész, az amerikai blues, country-rock és funk zene meghatározó előadóinak dalaival; Kovács Réka énekes és Géczy Viktor gitáros duója mai rádióslágerek másként tematikával; Sapszon Orsolya énekes és Cseke Gábor jazz zongorista, valamint Varga Dávid – Reviczky Balázs duó “Frank Sinatrától Michael Bublé-ig” című műsorával. 

„A FEBO fesztivál hosszú távú célja, hogy a látogatókat megismertesse a régió látványosságaival, hagyományaival és gazdag kultúrájával. Olyan vidéki városokra fókuszálunk, amelyek nem, vagy csak nehezen tudnak versenyezni a népszerűbb területekkel. Célunk a szlovák-magyar határ menti régiókban meglévő turizmus támogatása, a határon átnyúló partnerkapcsolatok erősítése. Hiszünk abban, hogy a kultúra és a kulturális örökségek szerves részei a turizmusfejlesztésnek.” – nyilatkozza Romhányi Áron, a fesztivál produkciós igazgatója, Arany Zsiráf, Fonogram és eMeRTon-díjas magyar zongorista, Artisjus-díjas zeneszerző.

 

 

FEBO – fesztivál határok nélkül állomásai:

  • Dunajská Streda (Dunaszerdahely) - 2020. március 6-7.
  • Eger – 2020. március 27-29.
  • Nagymaros – 2020. április 24-25.
  • Komarno (Révkomárom) – 2020. április 30 – május 1.
  • Velky Meder (Nagymegyer)– 2020. május 1-2.
  • Kisvárda - 2020. május 8-9.
  • Mosonmagyaróvár – 2020. május 22-23.
  • Rúban (Fűr) – 2020. június 19-20.

A fesztivál részletes programja, további helyi programlehetőségek és szállásajánlatok itt. A rendezvénysorozatra a belépés ingyenes! A szervezők a programváltozás jogát fenntartják.

 

Tags: 
Visegrádiak: 

A szerzőről

Melano
A Melano Közéleti és Kulturális Magazin célja, hogy kiszolgálja a Közép-Európa országainak kulturális és közéleti történései iránt érdeklődő olvasókat. A Melano.hu tematikájában elsősorban a Visegrádi-négyek közös ügyeire, zenei, filmművészeti, irodalmi és egyéb művészeti eseményeire koncentrál.

További cikkeink