Megugrott a koronavírus fertőzöttek száma Csehországban

Létrehozás: 06/28/2020 - 12:28
Nyomtatóbarát változatSend by emailPDF version
Nagyon megugrott a hétvégén az új koronavírus-fertőzések napi száma Csehországban: szombaton 260 új beteget regisztráltak, ami majdnem százzal több, mint pénteken és április eleje óta ez a legmagasabb napi szám.

 

Ez derült ki a cseh egészségügyi minisztérium honlapján vasárnap reggel megjelent hivatalos adatokból. Eddig 11 ezer 306 ember kapta el a betegséget. A betegek több mint hetven százaléka már meggyógyult, a jelenlegi 3277 fertőzöttből pedig 117 beteget kezelnek kórházban. Közülük mintegy tucatnyi fertőzött állapota minősíthető súlyosnak. Az áldozatok száma 347, ami kettővel kevesebb, mint a szombati hivatalos adat. A tárca erre a változásra nem adott magyarázatot. Korábban azonban többször azonban elhangzott, hogy a központi statisztikát a kórházak jelentései szerint állítják össze, így a későbbi korrigálások nem kizártak.

"A fertőzések növekvő száma nagy valószínűséggel a korábbiaknál nagyobb számú tesztelés következménye" - mondta a közszolgálati rádiónak Jarimila Rázová országos tisztifőorvos. Megjegyezte: a lokális fertőzésgócokban mindenkit letesztelnek, az összes teszt eredménye még nem ismert, ezért az esetek számának további növekedését sem lehet kizárni. Az új betegek több mint felét az észak-morvaországi Karviná melletti feketeszén-bányák alkalmazottai és családtagjaik teszik ki. A járványügyi hivatal döntése szerint ezért a bányák összes cseh és lengyel alkalmazottját, valamint részben családtagjaikat is kötelezően letesztelik. Mintegy 3000 emberről van szó. Hasonló fertőzésgóc van a Karvinához közeli Frydek-Místekben, az észak-csehországi Liberecben és Prága egy-két idősotthonában. 

Karvinában és Frydek-Místekben már látogatási tilalom van érvényben a helyi kórházakban és idősotthonokban. Adam Vojtech egészségügyi miniszter szerint mindezek ellenére az általános járvány-helyzet tovább javult, ezért a már bejelentett lazításokat nem vonják vissza. Egyebek között július 1-től már nem lesz kötelező az arcmaszkok viselete a tömegközlekedési eszközökben és a zárt termekben sem. Egyelőre kivételt csak Prága és Karviná jelentenek, amelyeket jelenleg a hatóságok helyi fertőzésgócokként kezelnek. Legfeljebb 5000 főig újra engedélyezve vannak a nézők is a nagy sporteseményeken és a zenei fesztiválokon.

A Csehországban nagyon népszerű nyári gyermektáborok is a korábbiaknál szigorúbb szabályok szerint fognak működni idén. Újranyílhatnak a színházak és a mozik is. A nagy bevásárlóközpontok már egy hónapja teljesen nyitva vannak, a sajtóban megjelent hírek szerint viszont látogatottságuk jelentősen visszaesett. Hasonló a helyzet a vendéglők többségével is.  

Forrás: MTI

A szerzőről

Melano
A Melano Közéleti és Kulturális Magazin célja, hogy kiszolgálja a Közép-Európa országainak kulturális és közéleti történései iránt érdeklődő olvasókat. A Melano.hu tematikájában elsősorban a Visegrádi-négyek közös ügyeire, zenei, filmművészeti, irodalmi és egyéb művészeti eseményeire koncentrál.