Rajzolós játékok minden korosztálynak

Létrehozás: 08/16/2019 - 15:00
Nyomtatóbarát változatSend by emailPDF version
Az ember már egészen kicsi korában igyekszik a kézlenyomatát letenni a világban. Persze ilyenkor nem a spenótos vagy egyéb pürékkel gazdagított nyomokról van szó, hanem a rajzokról.

 

A rajzolós játékok nem véletlenül roppant népszerűek úgy a kicsiknél, mint a nagyobbaknál. Ha megfigyeltük, az emberek a kreativitásukat a legkönnyebben valamilyen grafikában, festményben bontakoztatják ki. Erre a legjobb példa, hogy már az ősember is barlangrajzok formájában próbálta megörökíteni a mindennapjait, diadalait, örömét, bánatát. De térjünk vissza a jelenre. Miért olyan fontosak a rajzolós játékok a gyermekek fejlődésében? Ahogyan azt már említettük, fantasztikusan támogatják a kreativitást. Ez pedig roppant lényeges dolog nemcsak a tanulás szempontjából, hanem az egész életük során is. A rajzolós játékok ugyanakkor más téren is fontos szerepet töltenek be. A rajzolással fejlesztjük az összpontosítás készségét, de rengeteg egyéb területet is stimulálunk vele.

Ugyanakkor az írás „előszobájának” is tekinthető, hiszen tudjuk, hogy a gyermek eleinte csak vonalakat húz, majd ezeket összeköti és láss csodát, máris ír! A rajzolós játékok azonban elsősorban a kicsik és nagyok szórakoztatását kell szolgálják, hiszen a gyerekkor lényege a felhőtlen játszás. Ha pedig igényes és szép dolgokat keresünk ebben a kategóriában, akkor mindenképpen érdemes a jatekwebshop.eu kínálatában keresgélni. Itt igazán pazar a felhozatal, minden korosztály megtalálja a kedvére való fajtát. A rajzolós játékok természetesen nem hagyják figyelmen kívül a kedvenc mesehősöket, így a Jégvarázs, Minnie, Hello Kitty vagy pedig a Verdák is bekapcsolódnak a mókába. Nemcsak tematikailag óriási a felhozatal, hanem az anyagok szempontjából is, amelyekkel és amelyekre csodálatos kreációkat lehet varázsolni. Kapható ugyanis fa mágnes- és rajztábla, mindenféle filcek, sablonok, kifestők, kréták, ceruzák, de olyan újdonságokkal is megismerkedhetünk, mint a homokfestő készlet. A rajzolós játékok ugyanakkor a kiegészítőket is megérintették.

Miért ne viselhetnének a kicsik olyan táskát, amit maguk színeztek? A Jégvarázs válltáskát mindenki úgy színezheti, ahogy azt a kedve tartja. A rajzolós játékok fiúknak és lányoknak, óvodásoknak és iskolásoknak egyaránt hasznos és szórakoztató időtöltést ígérnek. A kínálat igényes és gazdag, itt kétségtelenül mindenki talál egy kedvenc darabot. Ajándékozás szempontjából is remek ötlet egy-két pillantást vetni a termékekre, hiszen ezek nemcsak szépek és fejlesztik a gyermek készségeit, de igen jó árban is mozognak.

 

Tags: 
Visegrádiak: 

A szerzőről

Melano
A Melano Közéleti és Kulturális Magazin célja, hogy kiszolgálja a Közép-Európa országainak kulturális és közéleti történései iránt érdeklődő olvasókat. A Melano.hu tematikájában elsősorban a Visegrádi-négyek közös ügyeire, zenei, filmművészeti, irodalmi és egyéb művészeti eseményeire koncentrál.

További cikkeink