A Parkl friss kutatása szerint a fővárosi autóvezetők ötöde hetente 30 percnél is több időt tölt el parkolóhely kereséssel, amellyel a jelentős stressz és időveszteség mellett a környezetet is terhelik.
Az év tortájával és az év egyik legsikeresebb autós újdonságával, a Magyarországon nemrégiben bemutatkozott Hyundai Tucson terepjáróval távozott a hatvani Prémium Autóház autószalonjából Szulák Andrea EMeRTon-díjas énekesnő, színésznő, műsorvezető.
2018 első negyedévében Magyarország előkelő helyre került Európában az elektromos hajtással rendelkező autók értékesítése terén. A hazai autópiac folyamatosan zöldül.
A globális felmelegedés 80 százalékáért az emberi tevékenységek okozta szén-dioxid-kibocsátás tehető felelőssé, ami becslések szerint körülbelül 41 milliárd tonnát tett ki 2017-ben.
A hungaroringi nyitány és a Nagy Futam belvárosi parádéja után nem pihenhetett sokat a Gender Racing Team, hiszen a hétvégén már folytatódik is a bajnokság.
A Ford tovább erősíti szerepét Magyarország leggyorsabban növekvő szegmensében, a SUV-k piacán, ahol a nagysikerű Kuga, és az idén teljesen megújult kis SUV EcoSport mellett a Ford Edge prémium komfortot kínál.
Az új generációs modell, formatervezett megjelenésével, fürgeségével, valamint a vezetési élményt fokozó funkcionalitásával, belső kialakításával és fejlett biztonság technológiai megoldásaival nemsokára itthon is kapható lesz.
A kombi autók továbbra is verhetetlenek, ha igazi kiránduló autót szeretne a család, de a nagyobb szabadidő autók, sőt a kisautók kínálatában is találhatunk olyan típusokat, melyek valódi társaink lesznek a szabadidő eltöltésében.
Az évente több, mint 63 ezer gépkocsit értékesítő AAA AUTO szakemberei megosztanak néhány tippet azzal kapcsolatban, hogyan spórolhatunk még többet az autózás költségein. A tanácsok figyelembevételével akár 10-15%-kal is csökkenthetjük a fogyasztást.