


Az eddigi három mérkőzését sikerrel vívta meg a Bajnokok Ligájában az FTC-Telekom, így úgy utazhattak el a női vízilabdázók Padovába, hogy egy újabb győzelem esetén bebiztosíthatják helyüket a negyeddöntőben. Fontos adalék, hogy ez egyébként eddig még soha nem sikerült a Fradi női vizilabda csapatának. Bizakodásra adott okot ugyanakkor, hogy a saját csoportját vezető zöld-fehérek a harmadik helyen álló olaszokkal szemben már október végén bizonyítottak, hiszen 9-6-ra nyertek ellenük a Népligetben. (A Melano Magazin helyszíni tudósítását ezen a linken érheti el azzal a mérkőzéssel kapcsolatban.)
"Bár nagy volt a tét, ez egyáltalán nem látszódott meg a lányokon, akiknek a szemében hatalmas tűz égett, és gyorsan elléptek 2-0-ra. Egy gyönyörű összjáték után csapatkapitányunk, Kurucz-Gurisatti Gréta vágta be a labdát az olasz kapuba, amelyet görög klasszisunk, Eleftheria Plevritu bombája követett. Hátul is jól működött a gépezet, és habár közel hét perc után megtört a padovaiak gólcsendje, Neszmély Boglárka ötméteres védésével nem tudtak egyenlíteni az első negyed végére. Felfokozott hangulatban folytatódott az összecsapás. Ellenfelünk felszívta magát, és 3-3-ra módosította az állást, azonban Kurucz-Gurisatti ezt nem hagyta annyiban, és nyolc méterről ejtett egy fantasztikus gólt (3-4). Ez megadta a lökést a mieinknek, akik további négy gólt lőttek a térfélcseréig. Plevruti kettő, Kuna Szonja és Farkas Tamara egy-egy találatot szerzett. Innen még zárkóztak az olaszok, de még így is biztató, háromgólos előnyre tettünk szert, és 8-5 volt a javunkra az első félidő végén" - olvasható a Fradi.hu összegzésében.
A nagyszünet után mindkét csapat magasabb fokozatra kapcsolt. Egymást követték mindkét oldalon a gólok, de így is tartani tudta a csapat előnyét, majd Leimeter Dóra révén már néggyel vezettek a vendégek (6-10). A Padova ugyan még szépíteni tudott, de negyedik negyedre is jelentős előnnyel fordulhatott rá a Fradi (7-10). Bár a zöld-fehérek ellenfele mindent megtett az egyenlítés érdekében, ez végül nem jött össze, sőt a magyar csapat növelni tudta előnyét. "Hertzka Orsolya játszi könnyedséggel ejtette be a labdát az olasz kapuba, amelyet Noa de Vries akciógólja követett, és ezzel lezárta a mérkőzést. Végül idegenben is felülkerekedett a Padova ellen Matajsz Márk együttese, és 14-11-re megnyerte negyedik csoportmérkőzését a BL-ben" - adta hírül a Fradi.hu.
Az FTC-Telekom csapata történelmi győzelmet ért el, hiszen megalakulása óta most először harcolta ki az FTC-Telekom női vízilabdacsapata továbbjutását a csoportból és az utolsó két játéknaptól függetlenül már biztosan ott lesz a legjobb nyolc között a Bajnokok Ligájában! A szurkolóknak és a lányoknak is most következhet némi szusszanás, de február 15-én a spanyol Matarót fogják fogadni a népligeti komplexumban. A tét a csoportgyőzelem megszerzése lesz.
A Melano Magazin minden munkatársa nevében szeretnénk gratulálni a hölgyeknek a győzelemért és további sikereket kívánunk a Bajnokok Ligája küzdelmeiben!
Forrás: Fradi.hu
Fotó: Fradi Vízilabda Facebook oldal