Kötelező lesz Lengyelországban a szájmaszk

Létrehozás: 04/19/2020 - 11:38
Nyomtatóbarát változatSend by emailPDF version
Lengyelországban április 20-tól enyhítenek a koronavírus-járvány miatt hozott korlátozó intézkedéseken, az egészségügyi szabályok betartása mellett egyszerre többen tartózkodhatnak majd a boltokban és templomokban, újból megnyitják az erdőket, parkok

 

Ezt jelentette be  Mateusz Morawiecki kormányfő csütörtöki sajtóértekezletén. Hétfőtől enyhítenek az üzleti szolgáltatásokra vonatkozó intézkedéseken, így a 100 négyzetméter alatti üzletekben egy pénztárra számolva 4 ügyfél tartózkodhat egy időben, nagyobb boltokban pedig 15 négyzetméterenként 1-1 személy. Az utóbbi szabály a templomokra is vonatkozik, míg eddig csak öt hívő vehetett részt a szertartásokon. A bolti eladóknál egyúttal egészségügyi ellenőrzést (lázmérés) vezetnek be.

Szintén hétfőtől lazítanak a kijárási korlátozásokon, újból lehet erdőkbe, parkokba járni, viszont a zöld területeken ezentúl is kötelező betartani az egymás közötti távolságtartás szabályait. A kormányfő kilátásba helyezte: a következő hetekben újabb enyhítéseket fognak bejelenteni, az ütemezés az aktuális epidemiológiai helyzettől függ majd. A következő szakaszokban a kereskedelem, a szolgáltatások beindítását tervezik. Lehetővé akarják tenni a gazdasági tevékenység és a társadalmi élet feléledését, mindezt azonban továbbra is az egészségügyi elővigyázatossági szabályok betartása mellett. "A koronavírus elleni harc nem ér véget, de most már ellentámadást indítunk" - jelentette ki Morawiecki.

Elmondta egyúttal: feltehetőleg még sokáig érvényben marad a nagyobb társasági rendezvények tilalma. A határzár esetleges feloldására vonatkozó kérdésre Morawiecki úgy válaszolt: a határzár legalább május 3-ig érvényben marad. Később ismertetik az iskolai oktatás újraindítását illető terveket is. A kormányfő közölte: a koronavírus elleni harc most következő szakaszában három fő irányt akarnak követni, mégpedig "az elkülönítés, az azonosítás és az informatika szélesebb körű alkalmazásának" irányát.

Az első továbbra is a kölcsönös távolságtartás, valamint a szájmaszk csütörtöktől mindenkire kötelező köztéri viselését jelenti. A második a lehetséges fertőzöttek és korábbi kapcsolataik mihamarabbi kiszűrését, a harmadik pedig a járvány elején bevezetett távmunka minél szélesebb körű alkalmazását - magyarázta Morawiecki.

 

Visegrádiak: 

A szerzőről

Melano
A Melano Közéleti és Kulturális Magazin célja, hogy kiszolgálja a Közép-Európa országainak kulturális és közéleti történései iránt érdeklődő olvasókat. A Melano.hu tematikájában elsősorban a Visegrádi-négyek közös ügyeire, zenei, filmművészeti, irodalmi és egyéb művészeti eseményeire koncentrál.