Hollywoodi színésznő látogat Magyarországra

Létrehozás: 11/17/2017 - 11:05
Nyomtatóbarát változatSend by emailPDF version
A Melano Közép-Európa Magazin meghívására december 2-án Magyarországra látogat Anna Easteden hollywoodi színésznő. A finn származású művész hivatalos látogatáson még soha nem járt Magyarországon.

 

Ebből az alkalomból látható lesz a főszereplésével forgatott Szerelmek háza című finn komédia is. A színésznővel bárki találkozhat, aki szeretne.  

A november 29-én 41 születésnapját betöltő színésznő karrierjét modellként kezdte. Később reklámfilmekben és különféle show műsorokban is feltűnt.  Ezt követően kezdte érdekelni a színészet. Eleinte csak kisebb statisztaszerepeket kapott, majd 2005-ben megkapta első amerikai főszerepét a Három bölcs nőben (3 Wise Woman). A színésznő ezután már nem csak filmekben, hanem sorozatokban is vállalt szerepeket. A hazai adók több éve folyamatosan ismételt tv-műsoraiban, így például a Két pasi – meg egy kicsi, a Médium és a Dr. Csont című műsorokban is feltűnt néhány alkalommal. Ezen kívül a Jóbarátokból ismert Életünk napjai című – a közhiedelemmel ellentétben valóságos – sorozatban is látható volt egy epizód erejéig. 

A hazai közönség mégis a Szerelmek háza (vagy Burjánzó szerelmek háza) című Mika Kaurismäki komédiából ismerhette meg, melyet bemutatását követően egy hazai filmes csatorna többször is levetített. A film sztorija szerint egy férfi és egy nő úgy dönt, hogy elválnak, mivel nem tudják már megmenteni házasságukat. A válás előtt megegyeznek, hogy lakótársként élnek meg egymással a közös háztartásban a vagyon felosztásáig. Az egyezség hamar felborul, hiszen a helyzetből számtalan bonyodalom adódik. 

A fekete humorban jeleskedő alkotást december 2-án újra megtekintheti a hazai közönség 16 óra kezdettel a Premier Kultcafé nagytermében, finn nyelven angol felirattal. A filmet követően pódiumbeszélgetésre is sor kerül Anna Eastedennel, aki hollywoodi élményeiről is beszámol majd. Az esemény ingyenes, azonban regisztrációhoz kötött. A résztvevőknek regisztrációs e-mailt kell küldeniük a melano@melano.hu címre.

 

Kultúra: 

A szerzőről

Melano
A Melano Közéleti és Kulturális Magazin célja, hogy kiszolgálja a Közép-Európa országainak kulturális és közéleti történései iránt érdeklődő olvasókat. A Melano.hu tematikájában elsősorban a Visegrádi-négyek közös ügyeire, zenei, filmművészeti, irodalmi és egyéb művészeti eseményeire koncentrál.