Manapság a közösségi médiát szinte mindenki ismeri, sőt használja is, de nem biztos, hogy pozitív véleménnyel vagyunk róla. Pedig számtalan lehetőséget rejt, csak helyesen kell használni!
Villámárvizek elleni védekezést segítő okostelefon-alkalmazást fejlesztett ki a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kötivizig) a Technokrats Kft. közreműködésével.
A Parkl friss kutatása szerint a fővárosi autóvezetők ötöde hetente 30 percnél is több időt tölt el parkolóhely kereséssel, amellyel a jelentős stressz és időveszteség mellett a környezetet is terhelik.
Rangos elismerésben részesült a vadonatúj Suzuki Jimny: a 2019-es Világ Év Autója versenyen (World Car Awards – WCA) első helyen végzett a Világ Év Városi Autója kategóriában.
A Suzuki Vitara 2015-ös bemutatása óta igazi slágernek számít. Tavaly modellfrissítésen esett át, ezért kipróbáltuk előnyére, vagy hátrányára váltak-e az újdonságok.