Kevesebben utaznak idén karácsonykor

Létrehozás: 12/19/2022 - 22:13
Nyomtatóbarát változatSend by emailPDF version
Jóval kevesebben indulnak útnak az idei ünnepi szezonban, mint amennyien otthon maradnak - a válaszadók közel 70 százaléka egyáltalán nem megy sehová karácsonykor – derül ki az Oszkar.com Telekocsi felméréséből.

A kutatás rávilágított arra is, hogy azok, akik mégis elhagyják otthonukat, saját vagy ismerősök autójában teszik ezt. A hatósági benzinárak eltörlésével az autózás költségei jelentősen megnőttek, ezért aki nem akar lemondani a négy kerékről, annak érdemes megtöltenie utasterét – javasolja az Oszkar.com Telekocsi.

A hazai karácsonyi utazási szokásokat mérte fel idén decemberben az Oszkar.com Telekocsi. A kutatás során megkérdezettek 70 százaléka egyáltalán nem tervez utazni, 89 százalékuk pedig családjával tölti az ünnepeket. Míg a 18-34 éves korosztály egyharmada útnak indul, addig a 35-44 éves korosztály 75 százaléka felelte azt, hogy sehova sem megy karácsonykor. 45 év felett azonban ismét növekszik az utazási kedv, a felmérés szerint ennek a korosztálynak közel fele tervezi elhagyni otthonát ebben az időszakban.

Saját autó vagy telekocsi: fő a biztonság!

Azok, akik nem otthon töltik a karácsonyt, 55 százalékban saját vagy ismerősük autójával indulnak útnak. Azok körében pedig akik 150 kilométernél messzebbre utaznak, a saját jármű után a telekocsi a második legnépszerűbb alternatíva. Ennél rövidebb távra azonban többen választják a tömegközlekedést, elsősorban vonattal és busszal kelnek útra. A közlekedési eszköz kiválasztásánál a válaszadók 21 százalékának a biztonság a legfontosabb szempont, ami nem meglepő, hiszen a megkérdezettek több mint fele családdal, 44 százalékuk pedig párjával utazik a karácsonyi időszakban. A jármű kiválasztásakor fontos tényező még, hogy az utazás egy pozitív és kényelmes élmény legyen, valamint sokan a környezetvédelmi szempontokat is szem előtt tartják.

Csak pár napra előre tervezünk

A válaszadók egyharmada karácsonykor csupán pár nappal indulás előtt tervezi meg az utazást, 32 százalékuk pedig maximum pár héttel gondolkodik előre. Szinte egyáltalán nem jellemző, hogy valaki több mint 2-3 hónappal az utazás előtt már összeállítsa ünnepi programját. Általában a hosszúhétvégékkel kapcsolatban azonban ettől eltérő vélemények születtek: a válaszadók 46 százaléka egyáltalán nem szokta észben tartani ezeket a munkaszüneti napokat, 32 százalékuk azonban már az adott év elején ezekhez igazítva tervezi meg utazásait. A megkérdezettek ötöde 30 000 és 50 000 forint közötti összeget szán az idei karácsonyra, azonban ami az utazásra szánt keretet illeti, nagyon eltérő válaszok érkeztek. Erre a válaszadók 20 százaléka 3-5000 forintot költene, 19 százalékuk azonban 15 000 forint felett kalkulál.

December 6-án este 11 órától véget ért az üzemanyagok hatósági árkorlátozása Magyarországon, így az autósoknak azzal kellett szembesülniük, hogy az eddigi 480 Ft-os literenkénti ár helyett benzin esetében 650 forint, míg a gázolaj esetében 700 forint körüli összeget fizetnek. Ez a hirtelen áremelkedés sokakat az utazási szokások megváltoztatására kényszeríthet. Egy 400 km-es oda-vissza út üzemanyagköltsége egy 7 l/100km fogyasztású dízelautóval eddig 13 440 forint volt, most egyik napról a másikra 19 600 forintra emelkedett. Ha a sofőr meghirdeti az alapvetően üres üléseit egyenként 2500 forintért, az utazási költség máris a felére csökken” – mondta Prácser Attila, az Oszkar.com Telekocsi társalapítója.

A szerzőről

Melano
A Melano Közéleti és Kulturális Magazin célja, hogy kiszolgálja a Közép-Európa országainak kulturális és közéleti történései iránt érdeklődő olvasókat. A Melano.hu tematikájában elsősorban a Visegrádi-négyek közös ügyeire, zenei, filmművészeti, irodalmi és egyéb művészeti eseményeire koncentrál.