Lengyelország június közepéig fenntartja az egészségügyi határellenőrzést

Létrehozás: 05/15/2020 - 09:41
Nyomtatóbarát változatSend by emailPDF version
Tovább lazít a lengyel kormány a koronavírus-járvány miatt hozott intézkedéseken. Május 18-tól megnyílnak az éttermek, a fodrászatok az egészségügyi szabályok betartása mellett. A határellenőrzés június 12-ig marad.

Az éttermek megnyitásáról Mateusz Morawiecki miniszterelnök a sajtóértekezleten elmondta: biztatja a tulajdonosokat a kerthelyiségek megnyitására, de az egészségügyi szabályokat betartva, a belső helyiségeket is üzemeltethetik. Azt is közölte: május 18-ától növelik az utasok létszámát korlátozó kvótákat a tömegközlekedésben. A templomokban több hívő vehet részt a szentmisén - eddig egy-egy személyre 15 négyzetmétert, ezentúl pedig 10 négyzetmétert szabnak ki.  

A kormányfő bejelentése szerint  május 25-től nappali jellegű foglalkozások  indulhatnak az alsó tagozatos (1-3 osztályos) iskolások korlátozott létszámú csoportjai  számára. Ettől a naptól kezdve az általános iskolai záróvizsgára, valamint a június 8-án kezdődő  érettségire készülő diákok iskolájukban a tanárokkal személyesen konzultálhatnak a tananyagról. Június 1-jétől ilyen konzultációkra lehetőség nyílik a távoktatásban részesülő többi általános és középiskolai tanuló számára is. Lengyelországban a múlt héten már megnyíltak a bevásárlóközpontok, szállodák, valamint egyes kulturális intézmények, továbbá óvodák és bölcsődék is. A határ menti sávban átkelhetnek a belső schengeni határokon a szomszédos országokba az ott munkát vállalók.

A belügyi tárca az MTI-nek is eljuttatott szerdai közleménye szerint Lengyelország további 30 nappal, június 12-ig hosszabbítja meg a március 13-tól ideiglenesen visszaállított határellenőrzést a belső schengeni határokon. Egyelőre érvényben marad a külföldiekre vonatkozó határzár is. Lengyelországban eddig  több mint félmillió vírusteszt alapján  17 062 koronavírus-fertőzést mutattak ki, kedd estétől szerda reggelig 180 új fertőzést regisztráltak. Lukasz Szumowski egészségügyi miniszter közölte: leszámítva a sziléziai bányaipari vidéken kialakult járványgócot, országos viszonylatban egy alá esett a reprodukciós ráta. A betegségbe, illetve annak szövődményeibe 847-en haltak bele, 6410 fertőzött felgyógyult.

Forrás: MTI 

Visegrádiak: 

A szerzőről

Melano
A Melano Közéleti és Kulturális Magazin célja, hogy kiszolgálja a Közép-Európa országainak kulturális és közéleti történései iránt érdeklődő olvasókat. A Melano.hu tematikájában elsősorban a Visegrádi-négyek közös ügyeire, zenei, filmművészeti, irodalmi és egyéb művészeti eseményeire koncentrál.