Ötödik alkalommal rendezik meg a Finnugor Filmfesztivált

Létrehozás: 04/11/2018 - 10:08
Nyomtatóbarát változatSend by emailPDF version
Ötödik alkalommal rendezik meg július 4-7. között a Finnugor Filmfesztivált (FUFF), melynek programja a finnugor nemzetek rövidfilmjeire koncentrál.

 

A dél-észtországi Sännában megvalósuló eseményen forgatókönyvíró, valamint filmkészítő-workshopokat is tartanak. A filmfesztiválra és a workshopokra április 15-ig lehet nevezni.   

 „A FUFF azzal a céllal jött létre, hogy közös platformot biztosítson az államalkotó és az oroszországi finnugor nemzeteknek. A szervezők emellett szeretnék segíteni a feltörekvő rendezőket terveik és elképzeléseik megvalósításában” – jegyezte meg Csüllög Edina, a FUFF alapító-főszervezője. Hozzátette: idén 12 helyet tudnak biztosítani a finnugor népek jelentkezői számára a forgatókönyv-író workshopokra. Az oroszországi finnugor jelentkezők számára mind az utazás, mind a szállás költségeit megtérítik. A foglalkozásokat Erdélyi Dániel magyar és Anti Naulainen észt forgatókönyvíró fogja vezetni. 

A szervezők a nem finnugor nyelvű érdeklődőknek is biztosítanak foglalkozásokat, melyek során 4 jelentkező készítheti el saját filmjét, finnugor anyanyelvű színészekkel. A filmkészítő foglalkozásokat Hajdu Szabolcs rendező és Ilyés-Török Orsolya fogja tartani. A fesztivál látogatói emellett animációs és zenei workshopokon is részt vehetnek, azonban ezekre nem szükséges regisztrálni. Csak és kizárólag a forgatókönyvíróira és a filmkészítő kurzusra szükséges elküldeni a jelentkezéseket a sara.kisari@gmail.com címre. 

A FUFF szervezői már várják a versenyprogram keretében bemutatandó rövidfilmeket. A kiírás szerint nincsen limit, bármennyi alkotással indulhat egy rendező. Fontos kritérium, hogy bármely, a finnugor világhoz tartozó nemzet alkotója jelentkezhet, így akár magyar, észt, finn, továbbá számi, udmurt, mari, vogul, osztják, komi, permják-komi, lív, vót, szetu, vepsze, mordvin identitású rendezők is indulhatnak filmjeikkel. „Nevezni díjmentesen, legfeljebb 30 perces, angol vagy orosz nyelven feliratozott rövidfilmekkel lehet” – hívta fel a figyelmet Csüllög Edina. 

További információk a filmfesztiválról, illetve a jelentkezéshez szükséges feltételekről a www.fuff.ee weboldalon találhatók. 

 

Kultúra: 
Panoráma: 

A szerzőről

Melano
A Melano Közéleti és Kulturális Magazin célja, hogy kiszolgálja a Közép-Európa országainak kulturális és közéleti történései iránt érdeklődő olvasókat. A Melano.hu tematikájában elsősorban a Visegrádi-négyek közös ügyeire, zenei, filmművészeti, irodalmi és egyéb művészeti eseményeire koncentrál.